Ha jobban megnézzük a mindennap vásárolt termékeinket, akkor észrevehetjük, hogy az első, második vagy a harmadik helyen a cukor szerepel és néha még követi a fruktóz is, plusz egyéb adalékanyagok… érzékszerveinket egyszerűen becsapják. 

„…Keleten úgy vélték, hogy minden testi és lelki nyavalya oka az, amit eszünk. Ahogy a keleti bölcsek fogalmazták: a test és a lélek nem független egymástól.” (William Dufty – Cukor Blues)

Rengeteg cukrot fogyasztunk, és az emberi test nem képes feldolgozni. Természetesen szervezetünk megpróbálja lebontani, feldolgozni, de ehhez értékes mikrotápanyagokat, és kalciumot von el a szervezetünktől. Mi  a megoldás? Milyen cukrot fogyaszthatunk? Milyen eljáráson esik át a cukorrépa és a cukornád?

Kristálycukor, barna cukor, nádcukor, melasz. A kínálat óriási, és az egészségtudatos fogyasztó igyekszik jól választani. Feltéve, hogy a cukor esetében ilyesmi szóba jöhet egyáltalán.

Fontos megérteni, hogy a csomagolt cukrok között legfeljebb rossz, vagy kevésbé rossz létezik. Az emberi szervezet egyáltalán nincs felkészülve olyan mennyiségű cukor feldolgozására, amit az átlagember ma elfogyaszt. A boltban kapható termékek a testből vonják ki a lebontáshoz szükséges B-vitamint és más mikrotápanyagokat, ezzel hiánybetegségeket idéznek elő. Erősen savasítják a szervezet kémhatását, így a csontokból kivont kalciummal és ásványi sókkal kénytelen kompenzálni a testünk. A bűnlajstromot még folytathatnánk tovább, de nézzük meg, miben különböznek egymástól a különböző termékek – és melyek azok, amik kevésbé károsak az egészségünkre.

Hogyan készül?

A leggyakrabban használt fehér cukrot nálunk a cukorrépából nyerik ki, a világ cukortermelésének alapanyaga 70%-ban viszont a cukornád. A módszer mindkét esetben ugyanaz: a felszeletelt növényt áztatják, kipréselik, majd mésszel tisztítják – ilyenkor a szennyeződésekkel együtt minden szerves anyagot is kivonnak a cukros oldatból -, végül további tisztítási és finomítási eljárások során nyeri el sűrű szirup formáját. Ezt egy kis rásegítéssel kristályosítják, majd megszárítják, és így kapjuk a kristálycukrot, majd a porcukrot.

Tényleg jobb a barna cukor?

Sajnos nem. Sokan úgy gondolják, hogy a melaszos vagy barna színű cukor tartalmaz bizonyos tápanyagokat, amiket a fehér cukor nem, vagy hogy ez valamilyen természetesebb formája a cukornak. A barna cukor gyártása csupán a legutolsó fázisban tér el a fehér cukorétól. A finomítás utáni utolsó sűrítések során visszamaradt oldat a melasz, aminek azért van valamennyi ásványi anyag tartalma – ezt keverik a finomított cukorhoz, és ez adja ragacsos állagát, jellegzetes ízét és sötétbarna színét.

Manapság sokszor még melasz sem kell a sűrű barna cukorhoz: egyszerűen sziruppal, színezőanyaggal és aromával készítik el. Ennél nem járt jobban a pergő szemű barna cukor sem, hiszen csak a színezőanyagtól, a sziruptól és a szárítás mennyiségétől függ a kész barna cukor állaga és árnyalata.

Nádcukor

Általában a bioboltokban kapható valódi nádcukor, ami nem keverendő össze a nagykristályosra szárított, melaszos finomított cukrokkal. Úgy készül, hogy a megtisztított cukornádat kipréselik, és a kapott léből gőzzel készítenek granulátumot. Mivel nem finomítják, említésre méltó mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat, valamint a cukornádból származó ásványi anyagokat.

Fruktóz

Más néven gyümölcscukor. Bár szerkezetileg megegyezik a gyümölcsökben található cukorral, innen csak a nevét kapta, ugyanis kukoricából állítják elő. A kristályos fruktóz úgy húsz éve kedvelt élelmiszeripari alapanyag. Lassabban szívódik fel, mint a sima cukor, viszont jóval gyorsabban, mintha a gyümölcs egyéb alkotórészeivel (például a rostokkal) együtt fogyasztanánk.

Fruktóz-szirup

Hívják kukoricaszirupnak, invertcukornak, és még nagyon sok néven találhatjuk meg az élelmiszerek címkéjén. Úgy készül, hogy a szacharózt lebontják glükózra és fruktózra, így a szirup édesebb lesz, mint a sima cukor, ráadásul folyékony állagú. Az élelmiszeripar különösen kedveli, ezt találhatjuk az üdítőitalokban, a kekszekben, a fagylaltban, de még a virsliben vagy a mirelit pizzatésztában – és sajnos a mézek egy részében is. Amikor azt halljuk, hogy ma az ember túl sok cukrot fogyaszt, az nem csak a kávéba kanalazott cukrot jelenti. A bevitel nagy része invertcukor formájában kerül a szervezetébe a készételek által.

Szőlőcukor

A nevével ellentétben ezt is kukoricából, vagy pedig burgonyából nyerik. Leginkább sportolóknak szokták ajánlani fogyasztását, mivel már a nyálban lebomlik, és gyorsan felpörgeti a szervezetet. Pont emiatt igen káros is, hiszen pillanatok alatt emeli meg a vércukorszintet, ami nagy teher az inzulinháztartás számára.

Méz

Technikailag ez is cukor, ám teljesen természetes. Bár édesebb a cukornál, lassabban szívódik fel, glikémiás indexe fajtától függően fele a cukorénak. A natúr méz rengeteg tápanyagot tartalmaz, enzimjei egyedülálló táplálékká teszik. Hő hatására viszont az enzimek – valamint a tápanyagok egy része – elbomlanak, így nyersen hasznos igazán.

Datolyacukor

Szárított datolyából állítják elő, és nagyon jól édesíti az ételeket. Ugyanakkor nem oldódik fel úgy, mint a finomított cukor, hiszen nem finomított – így felhasználása korlátozott. Ahogy a méz, ez is édesebb, mint a cukor, lassabban szívódik fel, és tartalmaz hasznos tápanyagokat, ellenben meglehetősen drága.

Agavé nektár

Az agavé növényből (ami többek között a tequila alapanyaga) nyerik. Préselés után hőkezelik, ezzel hidrolizálják a cukrot. Összetétele szerint nagyrészt fruktózból és kisebb részben glükózból áll. A vas-, kálium-, magnézium- és kalciumtartalmától függően világostól a sötétbarnáig terjed a színe fajtától függően, állaga valamivel hígabb, mint a méz. 42%-kal édesebb, mint a cukor, viszont a kalóiaértéke ugyanannyi, így az édesebb ízt kevesebb kalóriával is el lehet érni. Glikémiás indexe körülbelül a fele a cukorénak, tehát lassabban emeli meg a vércukorszintet. Ásványi anyag tartalmát kivéve a szervezetre gyakorolt hatása nem sokban különbözik a kukoricasziruptól.

Nyírfacukor

Más néven xilit vagy xylitol. Leggyakrabban kukoricarostból vagy nyírfakéregből állítják elő. Cukoralkoholnak minősül, így csak kis része szívódik fel, ezért nem terheli az inzulinháztartást. Glikémiás indexe minössze 7, szemben a kristálycukor 68-as GI-jével. A cukorhoz hasonlóan használható, könnyen oldódik, viszont mivel nem táplálja a gombákat, élesztős tészták elkészítéséhez nem alkalmas. Az egyetlen hátránya, hogy cukoralkohol lévén hasmenést okozhat, ha túl sokat használunk belőle.

Stevia, vagy sztívia

Bár egyáltalán nem cukor, mégis a legjobb természetes édesítőszer por, oldat formában. A stevia nevű növényből vonják ki, különböző vegyületei 12-szer, vagy akár 300-szor édesebbek, mint a cukor. A süteményben fizikailag ugyan nem fogja létrehozni azokat a változásokat, amiket a cukor, viszont nem csak ártalmatlan, hanem kifejezetten gyógynövénynek minősül. Az egyetlen hátránya jellegzetes íze, amit különböző gyártók különböző sikerrel tudtak kiküszöbölni a sztíviás édesítőszerek esetében. Szintén nem tartozik az olcsó termékek közé, viszont nagyon keveset kell használni belőle. Egyáltalán nem emeli meg a vércukorszintet, nincs kalóriatartalma, és számos kedvező hatása van a szervezetre. Érdemes egy kicsit kutatni, míg megtaláljuk a számunkra kellemes ízű sztíviát.

forrás: http://antalvali.com/hirek/cukor-stevia-mez-kristalycukor-fruktoz.html

Kapcsolódó cikkek

  • Felkészülni és tűrni – Láng István a klímaváltozás hazai hatásairólFelkészülni és tűrni – Láng István a klímaváltozás hazai hatásairól Láng István akadémikus szerint buta dolog megkérdezni, zajlik-e a klímaváltozás: az éghajlat mindig is változott, és változni is fog - a kérdés a mérték. Európa ma 0,7 Celsius-fokkal […]
  • Amit az ökoélelmiszerekről tudni kellAmit az ökoélelmiszerekről tudni kell Laboratóriumi vizsgálatok során patkányokat, csirkéket és nyulakat állítottak választási lehetőség elé és az esetek szignifikáns részében a biotakarmányt választották. Akkor mi emberek, […]
  • Ökobútoros zöldítésÖkobútoros zöldítés A lakás energiafelhasználásának csökkentése, szigetelés, fűtéssel, vízzel való takarékoskodás, vegyszermentes háztartás, ökológiai szempontból megfontolt vásárlás. Ezek egyre több ember […]
  • A földi ÉdenA földi Éden Vajon mi történik, ha összegyűjtünk számtalan növényfajt a világ minden tájáról és elültetjük őket egyetlen hatalmas területen? Ezt az ötletet próbálták ki a gyakorlatban az Éden […]

Kérdezz, mondd el véleményedet!































Készítette: velenceito.info