Az Energiaklub vezetésével egy éven át tartó projekt indul annak érdekében, hogy a magyarországi települések vezetői felkészülhessenek az éghajlatváltozás elkerülhetetlen hatásainak enyhítésére.

A települési klímavédelemmel kapcsolatos feladatokról és lehetőségekről szóló képzésben összesen 140 önkormányzati vezető és egyéb helyi érintett vesz részt. A projekt ahhoz is hozzásegíti a döntéshozókat, hogy felkészülten tudják lehívni az erre a területre szánt uniós forrásokat.

A klímaváltozás a jelen

Aszály, árvíz, viharos szél és melegedő időjárás – ez várható a következő évtizedekben Magyarország nagy részén.
A legújabb tudományos kutatások szerint hazánk az éghajlatváltozás káros hatásainak leginkább kitett európai országok közé tartozik. A nyarak egyre melegebbek lesznek, akár 37-42 Celsius-fokokra is lehet majd számítani, míg a csapadékos napok száma tovább csökken és ami csapadék érkezik, az hirtelen, nagy mennyiségben, heves zivatarok kíséretében zúdul majd le. Az intenzív csapadékhullás miatt a víz egy része nem tud beszivárogni a talajba, ami növeli az árvízveszélyt.
Ugyanakkor a csapadék növekedésére lehet viszont számítani télen, de ez sem tudja majd ellensúlyozni a nyári aszályos időszakot. Erősebbekké válnak a szélviharok, nőnek a szélsebességértékek, s erre a téli időszakokban is számítani kell.
Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás elengedhetetlenné vált.

Árvíz

Pusztító árvizek várnak ránk?

 

Alkalmazkodni kell!

Az Európai Unió elvárása, hogy a tagállamok a 2014-2020-ig tartó időszakban az uniós források 20%-át az éghajlatváltozás elleni küzdelemre fordítsák, beleértve ebbe a már elkerülhetetlen hatásokhoz történő alkalmazkodást. Mivel az uniós források jelentős részét várhatóan az önkormányzatok hívhatják le, a jövőben fokozottabb szerephez jutnak a klímavédelemmel kapcsolatos döntések és intézkedések során.
Az új és szakértelmet kívánó feladatokra a települési önkormányzatoknak fel kell készülniük.

Az Energiaklub vezetésével induló egyéves projekt célja, hogy az éghajlatváltozás hatásairól és következményeiről szóló ismereteket helyi szinten is elmélyítse, és elősegítse az ezzel kapcsolatos tervek, stratégiák kidolgozását és megvalósítását.

A probléma kezelése

Az egyéves, felkészülést segítő projektben négy régió: Dél-Dunántúl, Közép-Dunántúl, Észak-Alföld és Közép-Magyarország régió keleti fele, összesen 140 önkormányzati vezető és egyéb helyi érintett vesz részt. A projektpartnerek először felmérik, hogy a települések lakossága mit érzékel az éghajlatváltozás hatásaiból, feltérképezik az önkormányzati vezetők klímavédelemmel kapcsolatos ismereteit, illetve igényeit, majd komplex képzési anyagot állítanak össze, amit tréningeken adnak át a résztvevőknek.

A hiánypótló anyag összefoglalót ad majd a hazai szabályozásról, az önkormányzatok klímavédelemmel kapcsolatos feladatairól és hatásköreiről, valamint hazai és nemzetközi tapasztalatokat és jó gyakorlatokat is bemutat. Naprakész ismereteket és konkrét támpontokat ad továbbá a települések vezetőinek, hogy fel tudjanak készülni a klímaváltozás hatásaira, azonosítani tudják a szükséges intézkedéseket, és ezeket hatékonyan építsék be a helyi tervezési folyamatokba és szabályozásokba. Így képessé válnak arra, hogy hosszabb távon és rendszerben gondolkodva találjanak megoldásokat a káros hatások mérséklésére, és helyi éghajlatvédelmi stratégiát készítsenek.
Mindezek birtokában könnyebben fogják megtalálni a megfelelő forrásokat és azokat felkészülten tudják lehívni a 2014–2020-as időszakban.

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége az önkormányzatok projektbe történő bevonását segíti. A tananyag kidolgozásán az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, a Szent István Egyetem Környezet- és Tájgazdálkodási Intézete Környezetgazdaságtani Tanszékének kutatócsoportja (ESSRG) és a GHG Analytics Kutató és Tanácsadó Kft. dolgozik a norvég Nordland Research Institute-tal és az Energiaklubbal közösen. Az Energiaklub végzi továbbá a felméréseket a lakosság és az önkormányzatok körében, kidolgozza a képzések módszertanát, és megtartja a képzéseket.

forrás:  http://recity.hu/fokusz/254-itt-az-ido-fel-kell-keszulni-a-klimavaltozasra

Kapcsolódó cikkek

  • A földi ÉdenA földi Éden Vajon mi történik, ha összegyűjtünk számtalan növényfajt a világ minden tájáról és elültetjük őket egyetlen hatalmas területen? Ezt az ötletet próbálták ki a gyakorlatban az Éden […]
  • Bio-praktikák háziasszonyoknakBio-praktikák háziasszonyoknak Mielőtt vegyszerekhez vagy egyéb drasztikus módszerekhez nyúlnánk, érdemes megnézni, milyen praktikákkal oldhatjuk meg környezetbarát és hatékony a takarítást. Segítségül íme kategorizálva […]
  • A mai zöldségekben nincs vitamin?A mai zöldségekben nincs vitamin? Ez egy lódítás, amit egy vitaminkereskedő terjesztett el széles körben. Napi több kiló zöldség és gyümölcs elfogyasztásának rémképével riogatta az embereket egy nem létező vizsgálatra […]
  • Öt Tolna megyei községben hasznosítanak alternatív energiátÖt Tolna megyei községben hasznosítanak alternatív energiát Forrás: Greenstep.hu Öt Tolna megyei községben építenek ki az év első felében napenergiát, illetve földhőt hasznosító berendezéseket összesen mintegy háromszáz millió forintos […]

Kérdezz, mondd el véleményedet!































Készítette: velenceito.info